9 hónapig hál'Istennek nem volt beteg, de most, a tizedik hónapban kijut nekünk rendesen. már szombat óta lázas, dokt. szerint középfülgyulladás. hajnalonként nagyon felmegy a láza, bágyadt, nyöszörög, ráhanyatlik a vállamra. most érzem igazán, milyen nehéz és nemes feladat (jó) szülőnek lenni. ezekben a pillanatokban én vagyok neki a minden, a segítség, a remény, az enyhülés, akitől az ölelés, a szeretet, a jó dolgok jönnek. és mennyire szeretnék tökéletesen megfelelni ennek a szerepnek! és én, akinek amúgy is nyúlfarknyi önbizalma van, átérzem tökéletlenségemet, pedig nem szabad, nem lehet, mert NEKI, életem-életünk értelmének, 100%-osan szüksége van rám.
hogy csinálta az anyukám? nem éreztem az aggódást, félelmet (pedig biztos ő is aggódott) amikor beteg voltam, ő mindig magabiztosnak tűnt. azt hittem, ő mindent tud, tévedhetetlen, tökéletes! és így is volt. remélem én is tudok majd ilyen anyuka lenni!
most aggódom, félek és vágyom vissza az eleven, örökmozgó, derűs Emma Sárámat!
egy Mimtől kölcsönzött kép hétvégi Bendusról és Sáriról:
Remélem, Sára minél előbb meggyógyul!
VálaszTörlésÉs ne aggódj, eddig szuperül vettetek minden akadályt! Nem tudom, hogy hol terem az önbizalom, de ha tehetném, küldenék.
köszönöm: jól esik és rám is fér a biztatás!!! :)
VálaszTörlés