Otthon

"Mikor már nagyon fáradt leszel, és nagyon céltalannak érzed a sorsodat: egyszerre csak érted üzen az otthoni erdő. Először egy szellővel üzen, amelyik csak úgy végigsurran melletted az utcán. Fenyőszagából már alig érezhetsz valamit, s meghallod mégis, amikor a füledbe súgja: - Üzeni az Erdő, hogy hűs árnyékkal várnak rád a fák … Illatukat neked gyűjtik a rét virágai … Hívnak az őzek és a nyúlfiak … a pillangók és a harmatcsepp a fűszál hegyén. Jöttödet lesi az ösvény… Jöjj, siess … Fájva megdobban akkor a szíved. Torkodat fojtogatja a honvágy, és megtölt fájdalmas szomorúsággal. (Wass Albert:Az aranymadár)